szeméthegygg

Leírás

Alsózsolcán egy Natura2000-es magánterületre szeméthegy épült. Éljen!

Utánanéztünk és bárkit kérdeztünk, azt mondta, hogy az önkormányzat a főút mellől szállíttatta a romatelep és a Sajó közötti részre a szemetet december környékén közmunkásokkal. Persze olyan közmunkást nem találtunk, aki erről beszélni merne.

Kiderült, hogy máskor is jelölték már ki ezt a területet hasonló akciókra, csak akkor el is vitték tényleg. Most meg nem.

Elkezdtünk foglalkozni az üggyel, de mivel magánterület, így a közeli városban élő tulajdonost, egy nyugdíjas hölgyet szólított fel a hatóság a helyzet megoldására.
Megkerestük a polgármestert, és felajánlottuk, hogy ha segít a szemét elszállításában, mi segítünk a területre egy klassz játszóteret építeni.
Ezután annyi történt, hogy a hivatal felajánlotta a hölgynek, hogy ha kiválogathatja a hegyből a szelektíven leadható részt, azt elviszik. Ez megtörtént, a tulaj csomót pénzt és energiát áldozott rá, de a hegy még így is nagyon nagy.

Közben az illegális szemétlerakókat is büntetik rendesen, hisz kb 6 kamera lesi a konkrét utcát. Már csak ezért is furcsa, hogy az egész hegyet a lakosság nyakába varrják.
De ki vitatná ezt egy cigánytelep esetében?

Így sajnos most nem játszótérre kell gyűjtenünk, hanem a szemét elszállítására. Köszi, ha segítesz!
Itt olvashatsz még a dologról: A BORSODI NATURA 2000-ES TERÜLET SZEMÉTHEGYÉNEK ESETE 2. RÉSZ 

 

 

A szeméthegy elszállítása Alsózsolca Natura2000 területéről

Ketfarkukutya

  • 550000 Ft

    Cél
  • 131722 Ft

    Eddig összejött
  • 0

    Nap van hátra
Így állunk: :
23.95%
Minimális összeg: Ft0 Maximális összeg Ft0
Alsózsolca, Magyarország

Ketfarkukutya

42 Projekt | 0 Likeolt projekt

Bővebben.

About the campaign creator

×
Ketfarkukutya
Alsózsolca, Magyarország
42 Projektek | 0 Likeolt projektek

Kontakt

FB link